Magamon éreztem az illatát. A karomon. A csuklómon. A hajtincseimben. Ott pihent minden sejtemben. Csak ültem a teraszon és mosolyogtam, mint egy kisiskolás, aki megkapta az első flitteres, Barbie-s hátizsákját.

   Nem értettem magam, hisz én nem vagyok ilyen. Szépen lassan engedem a lelkembe a férfit, azt, akiről úgy hiszem, hogy megérdemli. Ha igen, akkor kap. Nagyon sokat, még annál is többet. Ő viszont az első pillanatban megfogott. Olyan mélyen nézett a szemembe, tudod, mint amitől a csipkés alsónacid is a bokádig csúszik örömében. Nem is sokáig maradt rajtam…

   Hetekig csak flörtöltünk, játszottunk és élveztük a másik figyelmét magunkon. Dobálgattuk és lecsaptuk a labdákat a társaságban, mintha ez természetes volna, és valóban csak viccelnénk egymással. Pedig mindketten éreztük, hogy a vágyakozás egyre erősebb, és a játék nem fog megállni holmi évődő szócsatában. Az lehetetlen.

  A tekintet-igézések után egy hónappal már a kocsijában találtam magam. A kellemes belső tér, a bőrülés és a jó, nagyon jó pasi megkapó illata keveredett a levegőben:

- Nos, hová menjünk? Éhes vagy? - érdeklődött.

   Eszeveszettül korgott a gyomrom. Talán egy finom palacsintára? Vicceske… Elindultunk, de nem jutottunk messzire, mert eltévedtünk. Ismeretlen utakon jártunk mindketten. Megállt egy kis utcában, gondolkodott, ismer-e valami kellemes beülőt a környéken. Közben én azon törtem a fejem, hogy most tényleg egy étterembe szeretne vinni? Amikor én itt helyben tépném le róla az összes ruhát, magamról pedig a gátlásokat? Akkor ráborult a kormányra, és felém fordította a fejét. Izmos karja alól a tekintete végigpásztázta a testem, a nyakamtól egész a csípőmig, ahol izzón megpihent. Öntudatlanul megharaptam a szám, s ebben a pillanatban elszakadt nála a cérna.

   Elkezdte csókolni a szám, a nyakam olyan hévvel, mint ahogy egy több napja, a kietlen vidéken kóborló gepárd falja a vizet. Pár pillanat múlva a nyelve már szambát táncolt az enyémmel. A nyakam következett, amelynek mérhetetlen falánksággal esett neki, miközben a keze már a mellemen pihent. Belenyögtem a levegőbe, melynek puha melegsége édesen simogatta bőrömet. Finoman megragadta a csípőm… körüli párnákat. Ekkor nyert értelmet a mondat: „Egy nő akkor a legszebb, ha van rajta kapaszkodó.” Pár perc volt az egész, de úgy belepirultam, mintha egy órás menetet tudtunk volna le, egyetlen szusszanás nélkül. A Kis-Balaton sivatag volt hozzám képest.

   Hirtelen finoman eltoltam magamtól, mert kitekintve a szájából észrevettem, hogy két fickó az utca végéről közeledik a kocsi felé. 

- Keressünk egy nyugodtabb helyet! – kértem.

- Rendben. - bazsalygott. Szemében összetéveszthetetlenül vegyült a vágytól felhevült férfi és a lelkes kisfiú, aki megkapta első dömperét karácsonyra.

   Visszaereszkedett az ülésébe, és elindultunk. Vezetés közben a keze végig a lábamon pihent, az ujjaival birizgálta a nadrágom gyűrődéseit. Szavak nélkül mosolygott, a szenvedély hangja mégis üvöltött némaságában. Egy elhagyott tisztáson lyukadtunk ki végül. A nap sugarai melegen törtek át a szélvédőn, a madarak romantikusan csiviteltek a fejünk fölött, mi pedig fejben már leszaggattuk egymásról az összes ruhaneműnket. Levetettem a szandálom.

- Várj! Hová sietsz? Ki akarom élvezni minden percét. – súgta halkan.

   Egy pillanatra megtorpantam. „A fenéket! Felhúztál, és most ki akarod élvezni a csendet?” Átpattantam az ölébe, köszönetképp továbbhúzott maga felé a csípőmnél fogva.

- Mutasd, mit tudsz! – búgtam a fülébe.

 

   Rám nézett. Az agyam is bizsergett a nézésétől, olyan felfallak-tekintettel szegezte rám mélybarna szemeit. Láttam benne a vágyat, amely érintések nélkül is üzent felém: Enyém vagy!

- Gyere, édes!  Akarlak!– sóhajtotta.

  Akkor és ott megállt az idő, csak én voltam és ő. Nem számított, lát-e, hall-e valaki, megszűnt minden értelem. Belebújtunk egymás romos magányába, szívtuk a másik kitikkadt lelkét olyan szenvedéllyel, amely ritkán rabolja el az embert egész életében. Azt hiszem, az addigi legszebb egybeolvadásban volt részem, melyet mélyen eltettem a titkos zsebembe. Olykor előveszem, és csak mosolygok… egyfolytában, mint a vadalma.

   A vadalma, amelyet bekebelezett a kígyó az Édenben.

- Rézy -