- RézLélek

Egy átlagosnak induló este. A megszokott zaj és a cigifüst, parfümök, alkohol illatainak keveredése, amely egy romkocsmához tökéletesen illik. Megszoktam már, szeretem. Mégis történik valami. Egy románc kialakulóban…    A nő belép az ajtón, melynek nyikorgása annyira fülbemászó az avatott fülnek. Az a tipikus, filmbe illő jelenet, amikor...

„- Odafenn a hegyen beléd szerettem. Próbáltam eljátszani, hogy nem, pedig de. ...muszáj volt elhitetni magammal, hogy nem is volt igazi érzés... hogy nem működhet a való világban. Egy pillanatnyi érzés lehetett, ami hamar elillan. - Rosszul látod, Alex. A szerelem tartott minket életben.” - Charles Martin: Hegyek között -   Egyedül voltunk....

  Mondd, Férfi, szeretnéd tudni, mi rejlik abban az okos kis buksinkban? Oh, nem is olyan okos? Meglehet. Az viszont biztos, hogy a válaszra nem fogsz rájönni, ha az ég a földdel összeér, akkor sem. Maximum találgatsz, és próbálsz kiutat találni a labirintusból, amelybe önszántadból léptél be, s már bánod, hogy így tettél. Ó, de mennyire bánod! Persze te szereted...

  Mindig is tudtam, hogy a férfiak nehezen viselik a konkurenciát. Persze, mi nők is, de náluk ez büszkeség kérdése, talán. A harc, a versengés ösztöne előtör belőlük. A férfiúi büszkeség pedig legendás. Nincs ezzel semmi gond, szexinek is találom olykor, de amikor túltolják, vagy számomra érthetetlen okból teszik, azt valahogy nehezen dolgozza fel a gyomrom....

Akarlak! Te is akarsz!  Csak néztelek. A kirakat üvegében visszaverődött a nap sugara. Elvakította a szemem, én mégis rajtad hagytam tekintetem. Elpirultál, ahogy észrevetted, hogy igézlek, pironkodásod megmaradt, sőt, intenzívvé vált. Minden nappal élénkebben ragyogott a fényed, sugárzott a bőröd, az orrodtól a sarkadig. Imádtam, ahogy napról napra...