Mondd, Férfi, szeretnéd tudni, mi rejlik abban az okos kis buksinkban? Oh, nem is olyan okos? Meglehet. Az viszont biztos, hogy a válaszra nem fogsz rájönni, ha az ég a földdel összeér, akkor sem. Maximum találgatsz, és próbálsz kiutat találni a labirintusból, amelybe önszántadból léptél be, s már bánod, hogy így tettél. Ó, de mennyire bánod! Persze te szereted a kihívást. Így hát akkor a jó tanács: sok sikert!

  Bonyolultak vagyunk, igen.

Szeretünk, aggódunk, csalódunk, csapkodunk. Durcizunk, hallgatunk, megbocsájtunk, bújunk. Egészen a lelked legmélyére férkőzünk, és bebugyoláljuk azt puha szőrmók takaróként. Eltűnünk, majd a semmiből ismét feltűnünk. Gondoskodni akarunk. Szüntelenül. S ez csak a jéghegy csúcsa.

  Kíváncsiságunk már zavaró számodra, és akkor finoman fogalmaztam. Kíváncsiak vagyunk a napodra, az érzéseidre, a kételyeidre. Hogy mire gondolsz, mikor nem gondolsz semmire, és hogy miért vannak olyan pillanataid, amikor nem gondolsz semmire?? Hogy tudsz úgy túllépni a problémákon: volt, nincs? Amikor mi még egy hét múlva is ezen kattogunk, s újabb problémákat gyártunk.

  Utáljuk magunkat, ha megbántjuk büszkeséged, mégis eléd állunk, hogy bocsásd meg esendőségünk. De van, hogy nem tesszük. Van, hogy nálunk is véges a határ, és betelik az a bizonyos pohár. Csordultig… mert olyan mély sebet hagysz lelkünkön, hogy képtelenek vagyunk esélyt adni arra: ez ismét megtörténjen. És akkor eltűnünk, hallgatunk, érdektelenné válunk. S vagy átgondolod, leadsz-e büszkeségedből, vagy elengedsz, hogy ismét felszívjuk magunkat erővel, érzéssel, lélekkel. Mert erősebbek vagyunk, mint gondolnád, de csak akkor, ha biztonságban tudjuk szívünket.

 

  Félsz, hogy soha nem fogod megfejteni a titkot? Talán nem, talán mi sem tudjuk. Csak folyunk az árral, olykor megpróbáljuk szűk mederbe terelni érzékeny pszichénk széles folyóját, több-kevesebb sikerrel. Persze a személyiségjegyek, a genetika puhítja vagy keményíti egyes példányainkban az élt. Mégis általánosítható, hogy nehezen kezelhetők vagyunk.

  Léteznek olyan társaid, akik azt mondják, ettől vagyunk érdekesek… kedves bírálat, plüss párnába burkolva, hogy ne üssön nagyot. Köszönjük! S, hogy kihívás vagyunk számukra... Hát, ha azt kihívásnak tekintik, hogy újra és újra elölről kell kezdjék a soha véget nem érő útjukat , akkor sok szerencsét! Tény, hogy szeretjük a végtelennek tűnő kitartásotokat.

 

  Egyszóval ne akarj megfejteni minket, mert haszontalan és fáradságos munka lesz! Csak engedd, hogy szeressünk, aggódjunk, durcizzunk, bújjunk, öleljünk, féltsünk, s megbocsássunk! Akkor megteremtjük számodra a harmóniát, az otthont, melybe egy nehéz nap után belesüppedhetsz, elfelejtheted gondjaid, s kisimultan ébredhetsz az immáron gondtalan éjszaka után. S ha olykor egy kis izgalomra vágysz, zavard fel kicsit az állóvizet! Nyilván ismered ennek a mikéntjét: egy át nem gondolt hangnem is elég. Biztosítalak, unalom kizárva, persze egyúttal a nyugalom is.

 

  Igen, bonyolultak vagyunk. Mégis mellettünk maradsz. Mégis szeretsz, mégis kellünk neked. Mert érzed, hogy nélküled semmik vagyunk. Mert a mi gyengeségünk adja a te erőd, amire szükségünk van, mint száradó búzának egy csepp esővízre.  Mert így vagyunk egész: férfi és nő.

  Köszönjük, hogy vagy nekünk, s hálásak vagyunk, hogy lehetünk neked!

-Rézy -