- RézLélek

Akarlak!

Te is akarsz!

 Csak néztelek. A kirakat üvegében visszaverődött a nap sugara. Elvakította a szemem, én mégis rajtad hagytam tekintetem. Elpirultál, ahogy észrevetted, hogy igézlek, pironkodásod megmaradt, sőt, intenzívvé vált. Minden nappal élénkebben ragyogott a fényed, sugárzott a bőröd, az orrodtól a sarkadig. Imádtam, ahogy napról napra más arcod mutatod, és én mind jobban vonzódom hozzád.

  Elképzeltem, ahogy simogatásod érzem a lábamon, ujjaim beleremegtek még a gondolatba is. Az érzés, hogy tökéletesen passzolunk, páratlan élményt nyújtott. Nem értettem, hogy nem vettelek észre eddig, pedig nap, mint nap ugyanazon az útvonalon jártam munkába. Egyszer csak mégis ott voltál.

 Minden bátorságom összeszedtem, és megközelítettelek. Nőként furcsa érzés fogott el attól, hogy én kezdeményezzek, mégis izgalommal töltött el, ahogy közeledtem feléd. Ahogy a távolság csökkent köztünk, úgy sejtettem, ismerlek. Éreztem minden rezdülésed, amely a levegő résein átáramlott a sejtjeimbe. Már csak egy kéznyújtásnyira voltál tőlem, mikor elért hozzám az illatod. Elbűvölt az aroma, amely megcsapta az orrom. Friss volt, üde, megkapó. A hajnali rét jutott eszembe, amely telis tele van nyíló pipaccsal és mákvirággal. Ahogy a harmat végigfut a leveleiken, majd elillan egy pillanat alatt. A zöld illat mégis ott marad, áthatóan hullámzik a szél fürtjein keresztül.

 Megérintettelek. Beleremegett a gyomrom, ahogy ujjaimat végigsimítottam sziluetteden. Te mozdulatlan maradtál, tartásod meglepetést okozott. Ennyire nem hatok rád? Ennyire kevés vagyok számodra? Mégiscsak a sarkon kellett volna maradnom, és a másik irányba indulnom.

 Akkor hirtelen rám kacsintottál. Azzal a buja tekintettel, amitől egy nő lábai a földbe gyökereznek. Amelyből tudja, hogy csak ő létezik a világon, senki más. Hosszú ideig fogtuk egymást tekintetünk kapujában, és nem akartuk kinyitni a kapuszárnyakat. Nem akartuk, hogy bárki megbontsa a harmóniát, amely hirtelen arcul csapott bennünket.

 Mindketten éreztük, hogy passzolunk egymáshoz. Első találkozás, és máris egyek vagyunk, összeillünk, tökéletes párt alkotunk.

 Gondolatban beléd bújtam, bőrödhöz érintettem bőröm, siklottunk egymáson, mint őszi levél az esti fuvallaton. Eggyé váltunk. Ott, a padlón. Együtt mozogtunk, kéjes ritmusban. Beléd szerettem. Soha nem éreztem még hasonlót, ez letaglózott. Teljesen elvesztettem a fejem, szemeim ködbe borultak.

 Hirtelen egy kérdés ébresztett fel kábulatomból. Felnéztem, és megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba.

- Hogyan, kérem? Megismételné? – reagáltam.

- Tetszetős, igaz? Milyen méretben szeretné felpróbálni?   - kérdezte a hölgy.

Pislogtam kettőt, és összeszedtem a gondolataim, hogy válaszolni tudjak.

- Harmincnyolcast kérnék. – szóltam.

- Parancsoljon, …. igazán jól áll Önnek ez a tűzpiros cipő. Megy a szeme színéhez. – dicsért az eladó hölgy. – Csomagolhatom?

- Igen, köszönöm. Első látásra szerelem. – vallottam be.

 - Rézy -