Mindig is tudtam, hogy a férfiak nehezen viselik a konkurenciát. Persze, mi nők is, de náluk ez büszkeség kérdése, talán. A harc, a versengés ösztöne előtör belőlük. A férfiúi büszkeség pedig legendás. Nincs ezzel semmi gond, szexinek is találom olykor, de amikor túltolják, vagy számomra érthetetlen okból teszik, azt valahogy nehezen dolgozza fel a gyomrom. Persze most reflexből jön, hogy mások vagyunk, férfi és nő két külön világ, hogy is érthetnék meg egymást. Valóban. Kevés a hasonlóság, ennek elfogadásához szükségeltetik némi tolerancia. Igen, részemről is.
Szóval konkurencia. A szeretet megosztható, de nem minden férfi ad olyan könnyen egy szeletet a nehezen megszerzett női gondoskodásból, kényeztetésből, főként, ha azt már vagy negyed évszázada az élete részeként tudhatja. Egy kapcsolatban vannak hullámvölgyek, olykor egy Grand Canyon mérete is kismiska a mélységükhöz képest, de türelemmel, szeretettel, intelligenciával ezeken át lehet küzdeni magunkat. Egészen addig, amíg egy harmadik fél, jelen esetben egy másik férfi meg nem jelenik a képben…
Hogy ez miért eshet meg? Nyilván számtalan oka lehet. Az elhagyatottság érzése, hogy belenyugszunk a kényelmesbe, már nem vesszük észre, hogy a másiknak új igényei vannak, nehezen fejlesztjük tovább a kapcsolatot. Az általános nézet szerint egy kapcsolatban a férfi az a fél, aki könnyebben belesüpped a kényelmes, karcsú fotelbe, és nem veszi észre, hogy a szeretett „bútordarab” több tisztítást igényelne. Hogy az vágyik rá, belebújjanak a párnájába, hogy ismét simogassák a kényes brokátselyem ruháját, mely már kifakult és rongyos lett az nemtörődömség miatt. Majd egy napon ez a fotel új huzatot kap, mely szintén észrevétlen maradt a kényelmesen benne szunyókáló férfi számára ... egy ideig.
S a ragyogó új huzatot Frigyestől kapja.
Az egész sztorira már nem emlékszem pontosan, de valahogy így történt:
Ismerték egymást. Illetve csak a közeli napokban találkoztak, a korábban ismeretlen hím már megfordult párszor az utcájukban. Kimondatlanul is érezni lehetett a levegőben a konkurencia harc sűrű, fojtogató atmoszféráját, amely kezdte nehézzé tenni a levegőt. Egyik nap csak úgy megjelent az ajtóban. Kéretlenül is részt kért a közös életből, amely eddig csak a karcsú és kényelmes ölű szőkeség és a Férfi tulajdona volt.
Megjelent, és nem tágított. Minden nappal több időt töltött az otthonuk bejáratánál anélkül, hogy bárminemű erőszakosságnak még csak a fuvallata is kiérződött volna látogatásaiból. A legszerethetőbb úriembernek bizonyult. S a nő mindinkább több figyelmet szentelt hívogató szavainak. Elkezdték becézgetni egymást, napjában többször került sor a már-már intimnek számító együttlétekre.
Az első közös reggeli meghatározó volt. Ínycsiklandozó falatokkal várta a háziasszony a vendéget, a Férfi szeme láttára, aki először csak sandán figyelte a betolakodót. Kezdte érezni a veszélyt, de mit sem törődött vele, hisz az ő szerelme biztos, ő komfortosan érzi magát a kapcsolatban. Nyilvánvaló volt számára, hogy a nő is így érez, holmi frigyesek látogatása ellenére is. Legalább elfoglalja magát kedvese – gondolta.
Egy idő után napjában már többször is megjelent a vörös hajú vendég. Igen, égő vörös hajkoronája keltette fel a nő figyelmét. Szeme vakító zölden csillogott, olyan volt, mintha egy bolygó felszínére tekintene az ember. Vastag nyaka, széles válla, peckes járása megkapó lett volna bármelyik hölgy számára. Emellé társult még egyedien finom, kicsit sem hivalkodó, mondhatni dzsentlmen stílusa, melyben már rég nem volt része a nőnek. Azt hiszem, nem is feltétlen hibáztatható azért, mert tudat alatt is többet foglalkozott Frigyessel, mint szerelmével.
Egyik nap a Férfi megelégelte, hogy lassan már minden nap a vörös hercegről szól. Azt hiszem, kezdett kinyílni a szeme. Ahelyett azonban, hogy megpróbálta volna visszahódítani szíve szerelmét, a számára már trónbitorlóként aposztrofált vörös úriemberre kezdett el morogni. Hát, mondanom sem kell, rossz útvonalat választott. Olyat, mely nem hogy visszafordította volna a nő szívét irányába, de mindinkább növelte a már kialakult Grand Canyon mélységét.
Egy érces veszekedést követően - melyet Frigyes csendben és okosan megbújva hallgatott végig - a nő érzelmeitől fűtötten elmagyarázta szerelmének, hogy mennyire magányos volt az elmúlt időben. Hosszú ideje egyedül a lakásban, bókok, simogatások, közös programok nélkül. S ebben a magányában megjelent egy harmadik fél, aki akarva akaratlan felkeltette érdeklődését. Tartotta magát egy ideig, mert tudta, hogy a Férfi ki nem állhatja a frigyeseket, mégis láthatatlanul és menthetetlenül beleszeretett az új hódítóba. Így, ha válaszút elé lesz állítva, akkor ő Frigyest fogja választani.
Elkényelmesedett hősünket ekkor csapta szikla módjára arcul a felismerés, miszerint az kényelembe puhanás és holmi alaptalan féltékenység miatt akár el is veszítheti kedvenc karcsú foteljét. Pedig csak nyelnie kellene egy nagyot, nyitni a lelkét, és beengedni Frigyest is az életükbe, ha már a szíve választottja ennyire felpezsdült az újdonság varázsától. Több éjszakás gondolkodás után úgy döntött, beadja a derekát. Következő este személyesen invitálta Frigyest az otthonukba. Bár sokat nem kellett keresnie, hogy átadhassa a meghívást, hisz az úriember épp az utcájuk kövét koptatta… újfent.
A közös vacsora olyannyira jól sikerült, hogy a következő naptól kezdve Frigyes állandó lakhatást kapott a pár otthonában, cserébe csak az ő kellemes melegszívű társaságát kérték.
A Férfi rájött, hogy az idegen észrevétlenül belopódzott az ő szívébe is.
Egy másik nevet is kapott a Férfitól: Pufinlekvár. Mert valljuk be, egy gyönyörű, vörös bundájú, nyolcéves kandúr, azaz fiú macskának, aki már egy fényvisszaverős biztonsági nyakörvet is kapott, a Frigyes emberi név elég szimplán hangzik.
- Rézy -
Utolsó kommentek